Nem semmi! – Van hal amely tüdővel is rendelkezik!

A négylábú-ősök után kutatva nem kell feltétlenül több százmillió évet a múltba utaznunk. Ha alaposan körülnézünk a földkerekségen, találunk “kétéltű” állatokat, akik egyszerre élnek vízben, s kicsit a szárazföldön is. A bojtosúszós halak csoportjának csak mélytengeri fajai maradtak fenn, a sekély, mocsaras vidékeken élők mind kipusztultak. Vannak azonban olyan édesvízi halak, akik közeli rokonaik.

Nem meglepő módon a különleges, lábszerű uszony a közös bélyeg. Ők a tüdőshalak. Már nevük is elárulja, hogy nem akármilyen halakról van szó. Módosult úszóhólyagjuk segítségével képesek az oxigént a levegőből is kivonni, így szárazra kerülve id tudnak lélegezni. Emellett normális kopoltyúkkal is rendelkeznek.

Mire használják hát a “tüdejüket”? A tüdők halak kivétel nélkül olyan élőhelyeken élnek, amelyek a száraz évszakban gyakorta kiszáradnak. Ekkor a halak két dolgot tesznek. Kijönnek az egyre apadó tavacskából, és egy másik keresésére indulnak. Helyváltoztatásra lábszerű uszonyaikat használják, s úszóhólyagjukon keresztül veszik a levegőt. Ha keresgélésük nem jár sikerrel – hiszen előbb utóbb minden kiszárad -, mélyre beássák magukat a földbe, s ott várják, hogy újra eleredjen az eső.

Nyálkás-kocsonyás anyaggal vonják be magukat, amely véd a kiszáradástól. Üregük kis járaton keresztül kapcsolatban van a külvilággal, s azon kapjál levegő-utánpótlásukat. Szervezetük működését képesek lelassítani, így a medvékhez hasonlóan “téli álmot” alszanak nyáron. A tüdőshalak, a bojtosúszós halakhoz hasonlóan, bagy fajgazdagsággal dicsekedhettek egykore. Mára azonban csupán hat fajuk maradt fenn: egy Ausztráliában, egy Dél-Amerikában és négy Afrikában.